Belföld

Norvégia: ha nem hagyják békén az Ökotársat, a kormány sem kap pénzt

Nem folyósítja a magyar kormány által szétosztható norvég pénzeket a norvég kabinet, ha az Ökotárs Alapítvány nem folytathatja a munkáját. Magyarország 140 millió eurótól eshet el így.

Mindezt Tove Skarstein norvég nagykövet mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Skarstein jelezte, hogy a szóban forgó támogatást már felfüggesztették, de ha nem tudnak megállapodni a magyar kormánnyal az Ökotárs Alapítvány és a Norvég Civil Alap által támogatott szervezetek helyzetéről, nem oldják fel a felfüggesztést.

A nagykövet a műsorban elmondta, azért nem ismerik el a Kehi által lefolytatott vizsgálatot és a jelentést, ami elmarasztalja a civileket, mert „először megvolt a következtetés, majd ehhez gyártották a jelentést”. Skarstein hozzátette, saját maguk is folytatnak vizsgálatot, aminek lezárása november végére várható.

A műsorban arról is szó volt, hogy Norvégia azért nem a Századvéget bízta meg a Norvég Civil Alap pénzeinek kezelésével, mert a cég egyfelől túlzottan kormányközeli ahhoz,hogy függetlennek lehessen tekinteni, másrészt nem rendelkezett komoly pénzelosztási tapasztalattal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik