Belföld

Mégis beállt a kormány a vasárnapi zárva tartás mögé

A kormány megtárgyalta és támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatát - közölte Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője. Varga Mihály korábban a tervezetre azt mondta, nem lenne bölcs dolog bevezetni, míg a kereskedelmi szövetség szerint elbocsátásokat hozhat a döntés.

A tervezetben kivételként a négyszáz négyzetméter alatti és családi vállalkozásként működő boltok szerepelnek – tette hozzá. Az intézkedés 2015. március 15-étől lépne hatályba, ha a parlament is jóváhagyja az elképzelést.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

A korábbi elképzelésben szereplő egyedi kérelmeket elbíráló bizottságra kormányrendelet adhat lehetőséget – jelezte a frakcióvezető, aki szólt arról is: a rendelet lehetőséget adhat majd a nagyünnepek előtti vásárlásoknál, vagy üdülőhelyen a nyitva tartásra.

Harrach Péter azt mondta, reményeik szerint a tervezet a parlamentben tisztességes, és a szükséges, jó változtatásokat hozó vitát generál majd. Megjegyezte: most egy részét valósítják meg az eredeti kezdeményezésüknek, amely minden munkavállalóra érvényessé tenné a vasárnapi pihenőnapot, s kivételt a folyamatos munkavállalást igénylő, turisztikai célú üzletek területek jelentenének.

Megjegyezte: nem az ő dolguk lett volna, ennek a javaslatnak az előterjesztése, hanem egy működő, hatékony és hiteles szociáldemokrata pártnak, de mivel ilyen nincs Magyarországon, ezért “keresztényszociális pártként felvállalták ezt a munkavállalók érdekében.

Varga: nem bölcs dolog

KorábbanVarga Mihály gazdasági miniszter a HírTV-nek a nagy üzletek vasárnapi zárva tartásáról szólva azt mondta, meglepetést keltett a Nemzetgazdasági Minisztériumban az ötlet “újrafelmelegítése”. Amikor minden ötödik ember vasárnap intézi a vásárlást, ezt nem bölcs dolog korlátozni. A minisztérium álláspontja szerint Magyarország ma még nem olyan gazdag ország, ahol a legfontosabb probléma az, hogy vasárnap nyitva van-e valami vagy nincs. Ha a munkáltató meg tud állapodni a munkavállalóval, miért ne lehetne nyitva.

Harrach Péter arra a felvetésre, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem támogatta a javaslatot, úgy válaszolt: “az ő véleménye egy vélemény”, a kormány viszont támogatta kezdeményezésüket. A KSH-adatok mellett figyelembe vették a társszervezetek saját területén végzett felmérését, és voltak kormányzati felmérések is – tette hozzá.

Elbocsátásokat hozhat

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, Vámos György szerint a vasárnapi zárva tartás mintegy 15-20 ezer dolgozó elbocsátását „eredményezné”. Ha pedig megszűnik ez a műszak, akkor megszűnik a vasárnapi pótlék is, ami fizetéscsökkenéshez vezethet.

Ezenkívül nem valószínű, hogy a kisboltok jobban járnának, mert aki vasárnap szeret vásárolni, az legfeljebb átteszi szombatra a dolgot. De nem valószínű, hogy a kisboltban fog helyette vasárnap nagybevásárolni – mondta. Utalt egyébként arra is, hogy felmérések szerint a magyarok igenis szeretik (majdnem 50 százalékban) a vasárnapi nyitva tartást.

Mégsem hoz elbocsátást?

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta: mindig is az volt az álláspontjuk, hogy a vasárnapot általános pihenőnappá kell tenni. Ha ugyanis a rendelkezésre álló munkaerőt hét napra kell beosztani, akkor a cégek, munkáltatók nem tudják és nem is tartják be munka törvénykönyvét – érvelt, hozzátéve: eltűnik a pihenőnap, nem adják ki a szabadságot és legalább ötven százalékban hibás a túlóra-elszámolás. Ez nagyon nagy probléma, amit egy módon lehet kezelni, ha a vasárnapot pihenőnappá teszik.

Cáfolta, hogy az intézkedés elbocsátásokat eredményezne majd, szavai szerint olyan iszonyatos létszámhiány van a kereskedelemben, hogy nemhogy elküldeni, felvenni nem tudnak alkalmazottakat. Ez ijesztgetés – mondta, hozzátéve: egy nagy cég 3-4 ezerrel, egy közepes 2 ezerrel, egy kisebb ezer fővel kevesebbet foglalkoztat. Külön megemlítette a munkaerőhiányt a Dunántúlon, és azt mondta: a cégek a karácsonyi forgalomra nem találnak dolgozókat, mert ilyen kevés bérért nem vállalnak munkát az emberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik