Belföld

Az mehet át, amit Tarlós akar

A fideszes képviselők beadták az önkormányzati törvényt módosító javaslatot.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, valamint frakciótársai, Németh Szilárd, Papcsák Ferenc, Dunai Mónika, Fónagy János, Kucsák László és a KDNP-s Simicskó István csütörtökön nyújtották be az Országgyűlésnek javaslatukat. A törvénymódosítás lehetővé tenné, hogy személyi és intézményi kérdésekről a Fővárosi Közgyűlés csak a főpolgármester javaslatára dönthessen. Erősítenék a főpolgármester vétójogát, Budapest első embere egy ügyben annyiszor kezdeményezhetne ismételt eljárást, ahányszor csak akar.

Tarlós István főpolgármester korábban arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ígérte meg neki a vétójogot, aminek szükségességét egyebek mellett azzal indokolta, hogy a polgármester mozgástere jelenleg lényegesen kisebb, mint a közvélemény előtti felelőssége.

A fideszes indítvány azt is kimondaná, hogy a megyei önkormányzatok székhelye csak a megyeszékhelyen lehet, ami azért érdekes, mert az őszi választás után a Nógrád megyei önkormányzat úgy döntött, hogy Salgótarjánból Balassagyarmatra költöztetné át a testületet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik