Belföld

Tarlós: hisztériakeltés a netadós tüntetés

A főpolgármester gonoszkodásnak tartja az internet megadóztatása ellen szervezettt demonstrációkat.

Tarlós István jó együttműködésre törekszik a következő öt évben a közgyűlésbe bekerült kerületi polgármesterekkel és az ellenzéki képviselőkkel is – olvasható a Népszava hétfői számában, amely a főpolgármesterrel közöl interjút. A főpolgármester bízik benne, hogy így megvalósíthatja programját, amihez számít a Fidesz hathatós támogatására. Érthetőnek véli, hogy a vétójoggal nagyobb lehetőségekhez jut, hiszen eddigi mozgástere lényegesen szűkebb volt, mint a felelőssége.

Nem kell csordaszerűen szavazni

Azt sem tartja gondnak, ha megszűnnének a frakciók a fővárosi közgyűlésben, mert úgy véli, hogy a frakcióalakítás egy “szokásjog alapján átvett valami a parlament utánzásából”. Alanyi képviselői jogait minden képviselő, így a polgármester is gyakorolhatja anélkül, hogy a fővárosi vagy bármelyik közgyűlésben frakciózni kellene – mondta, hozzátéve, hogy az önkormányzatoknak nem feltétlenül kis parlament mintájára kellene működniük. Nem feltétlenül pártutasítások alapján, csordaszerűen kell szavazniuk, hanem a szolgáltató tevékenységet előtérbe helyezve, akár még az ellenzék és a kormányzó többség egyetértésben is szavazhat olyan kérdésekről, amik a város javára szolgálnak. “Én a szocialistákkal már megkezdtem a folyamatos egyeztetéseket, hiszen – a Fideszen kívül – egyedül ők tudnának frakciót alakítani” – tette hozzá.

Tarlós István beszélt arról is, hogy a netadó kommunikációja nem volt ügyes, ám a tüntetéseket politikai hátsó szándékkal motivált gonoszkodásnak és hisztériakeltésnek tartja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik