Belföld

Cáfolja a Századvég Mellár Tamás állításait

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. minden esetben a jogszabályoknak és a szerződéses kötelezettségienek megfelelően végzi a munkáját – közölte lapunkkal a cég kommunikációs igazgatója. Beperelik Mellár Tamást.

Mellár Tamás a Népszabadságnak adott interjújában – amit a Hír24 is szemlézett – azt mondta a Századvégről: „az egész műhely csak egy pénzmosoda. Jöttek a megrendelések a minisztériumoktól, hogy csináljunk ilyen kutatást, meg olyant, én meg kutatási igazgatóként azt mondtam, hogy nem tudjuk megcsinálni, mert ehhez nem értünk. Ne törődj vele, mondták, akkor is meg kell csinálni, valamit kaparjatok össze, aztán majd úgyis ki fogják fizetni. Akkor döbbentem rá, hogy én csak aláírni kellettem. A minisztérium utalja a pénzt, én aláírom, s a miniszterelnök tanácsadói fölveszik nálunk a nagy pénzt, miközben nem végeznek érdemi munkát. Azért kaptak nálunk pénzt, merthogy tanácsadóként nem tudták őket kifizetni. Azóta az összes ember, akit én vittem a Századvéghez, eljött onnan, mert látták, hogy nincs szükség igazi szakmai munkára.”

A cég erre azt írta, Mellár Tamás 2010. május 12. napján létesített munkaviszonyt a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-vel, mely munkaviszonya 2011. március 31. napján szűnt meg munkáltató kezdeményezésére történő közös megegyezéssel. A Századvég ebben az időszakban egyetlen minisztérium részéről sem rendelkezett megbízással.

„A Századvég Gazdaságkutató Zrt. a fenti hazugságot a leghatározottabban visszautasítja” – írják. Mellár Tamás ellen pedig „valótlan tartalmú állításra tekintettel” a Századvég jóhírnév megsértése miatt haladéktalanul polgári peres eljárást indít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik