Belföld

Gyurcsány: Magyarország 35 éve nem volt ennyire elszigetelt

Nem egyszerűen az internetadó ellen tiltakoznak tízezrek, hanem azért is, mert veszélyben érzik a nyugati életformát – mondta.

Magyarország régen volt ekkora bajban és harmincöt éve nem volt nemzetközileg ennyire elszigetelve – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke, miután a DK elnökségi tagjaival együtt diplomatákkal találkozott a Parlamentben. Gyurcsány elmondta: tájékoztatást adott a magyarországi helyzetről és úgy véli, hogy a rendszerváltás előtti utolsó tíz évben nagyobb nyitottsággal fogadták külföldön az akkori rendszer vezetését, mint a jelenlegi kormányt.

A pártelnök szerint a folyamat a demokratikus alapértékek megkérdőjelezésével kezdődött, az elmúlt hetekben pedig már tekintélyes országok tartották korruptnak a kormányt és köreit. Az utóbbi napok civil tüntetéseiből Gyurcsány szerint az látszik, hogy nem csak az internetadó ellen tiltakoznak tízezrek, hanem azért is, mert veszélyben érzik a nyugati életformát.

A 2015-ös költségvetéssel egy átlagos család egy évben több mint százezer forintot fog veszíteni – mondta a volt miniszterelnök, aki szerint a következő év a szociális drámáról, az életlehetőségek romlásáról, a leszakadásról fog szólni.

A Demokratikus Koalíció EP-képviselői javaslattal fordultak Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság új elnökéhez – jelentette be Gyurcsány. Azt kérik tőle, hogy olyan esetekben, ahol felmerül a korrupció gyanúja, korlátozzák a magyar kormány jogát arra, hogy szabadon dönthessen uniós forrásokról, ugyanis ha semmi nem változik, az ország elveszíthet minden EU-forrást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik