Belföld

A Fidesz szerint nem fizethetünk rá a netadóra

A nagyobbik kormánypárt a távközlési adó kiterjesztésénél is "szigorú törvénnyel" garantálja, hogy a szolgáltatók ne háríthassák át a költségeket az előfizetőkre - közölte a kormánypárt sajtóirodája kedden az MTI-vel.

“Ehhez ragaszkodni fogunk, és ha kell, további törvényeket is módosítunk ennek érdekében. A távközlési adó kiterjesztése tehát egyetlen forint plusz terhet sem fog jelenteni az előfizetők számára” – írta közleményében a Fidesz.

Azt is megerősítették, hogy a szolgáltatóktól beszedett adóból származó bevételeket a kormány az európai uniós támogatással megvalósuló, a szélessávú internet kiterjesztésére irányuló program önrészeként fogja felhasználni.

A programmal szélesebb lesz a hozzáférés, a szolgáltatóknak több előfizetőjük lesz, tehát nekik is megéri a beruházás – érvelt a kormánypárt.

Álláspontjuk szerint ezért cserébe a szolgáltatóktól elvárható, hogy az önrész egy részét tegyék hozzá ahhoz az (túlnyomórészt az EU-tól, támogatásként kapott) összeghez, amelyet fejlesztésekre fordít a kormány.

Az internetadó elleni vasárnapi tüntetést követően kedd estére ismét demonstrációt hirdettek a Százezren az internetadó ellen Facebook-oldalon.

A Hír24 élőben követi az eseményeket, percről perce tudósításunkat ide kattintva olvashatják.

Olvasói sztorik