Belföld

Marad a DK polgármestere, nem voksolnak újra a XV. kerületben

A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje szerint Hajdu László megtévesztette a választókat, a Fővárosi Választási Bizottság és a Fővárosi Ítélőtábla szerint nem.

Nem kell megismételni a polgármester-választást a főváros XV. kerületében, a Fővárosi Ítélőtábla ugyanis helyben hagyta a Fővárosi Választási Bizottság határozatát, amely szerint Hajdu László megválasztott polgármester nem tévesztette meg a választókat a kampányban. Az október 12-i polgármester-választás eredménye így jogerőre emelkedett.

A helyi választási bizottság október 16-án adott helyt Pintér Gábor, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje és a Fidesz kifogásának, megállapítva, hogy a Demokratikus Koalíció megtévesztette a választókat azzal, hogy jelöltjét, Hajdu Lászlót a baloldali pártok közös jelöltjeként tüntette fel több internetes oldalon, miközben csak a DK indította. A helyi választási bizottság úgy döntött, meg kell ismételni a XV. kerületi polgármester-választást és két egyéni képviselői választást is.

A határozat ellen a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt is fellebbezett. Ennek a Fővárosi Választási Bizottság október 20-án helyt adott, miután a benyújtott bizonyíték egy részét elkésettnek találta, másokról pedig azt állapította meg, hogy nem követtek el velük jogsértést, tehát nem vezették félre a választókat.

Az FVB határozata ellen a Fidesz és Pintér Gábor nyújtott be bírósági felülvizsgálati kérelmet, a Fővárosi Ítélőtábla azonban vasárnap hozott végzésében azt alaptalannak találta, és az FVB határozatát helyben hagyta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik