Belföld

Kövér László leleplezett és bakizott

Az Országgyűlés elnöke szerint verbális hidegháború folyik az ország ellen, és kissé összekeverte az amerikai külügyminiszter nemét.

Kövér László a Hír TV-nek adott interjút, a vasárnap este adásba kerülő beszélgetésből az mno.hu közölt részleteket. E szerint a magyarok már 1956-ban sem viselték el, hogy idegen hatalom diktáljon nekik. Mert senkinek sincs morális fölénye Nyugat-Európában, hogy elmagyarázza nekünk, hogyan kell demokrataként viselkedni.

A Fidesz politikusa egyébként azt mondja az interjúban, hogy az Egyesült Államok jelenlegi külügyminisztere nő. Ez úgy került szóba, hogy Kövér megemlíti, a magyar származású amerikai politológus, Charles Gáti már 2010 után kijelentette, Magyarország kormányát meg kell buktatni. A házelnök szerint egyértelmű, sokan még ma is úgy gondolkoznak, ha nem a baloldal van hatalmon, akkor nincs is demokrácia. „Charles Gáti hivatalosan nem része az amerikai külügyi előkészítő apparátusnak, informálisan azonban nagyon bensőséges viszonyt ápol a Clinton-adminisztráció tagjaival, így a ma hivatalban lévő külügyminiszter asszonnyal is, ezért, amit ő ott megfogalmazott egyfajta informális fenyegetésként, azt most az amerikai külügyminisztérium hivatalos vagy félhivatalos politikájává teszi” – mondja Kövér az interjúban.

Az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterét John Kerrynek hívják, és 2013. február 1-je óta vezeti az amerikai diplomáciát. Elődje Hillary Clinton volt, aki Barack Obama hivatalba lépésekor lett a külügyminiszter – kettejüket keverte össze az interjúban Kövér László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik