Belföld

63 milliót dobtak össze a Klubrádiónak

A múlt héten kezdtek gyűjtésbe, hogy előteremtsék a működéshez szükséges pénzt.

Csaknem 63 millió forintot adományozott több mint ötezer magánszemély a Klubrádió megmentése érdekében – írja a Népszabadság hétfői számában. A lapnak Pataki Gábor, a rádió főszerkesztője elmondta, a múlt héten indult gyűjtés célja az volt, hogy a hallgatói és a támogatók körében előteremtsék a Klubrádió működéséhez szükséges pénzt.

A rádió fenntartási-működési költségei havonta 30 millió forintot tesznek ki, a reklámbevételei az adónak pedig csak 6-8 milliósak. Számításaik szerint az év végéig körülbelül 80 millió forint támogatásra volt szükségük ahhoz, hogy biztonsággal tudja folytatni tevékenységét a rádió. Mivel 20 millió forint befolyt a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásaiból, a most egy hét alatt összegyűlt pénzzel együtt a jövő év elejéig egészen biztosan talpon tud maradni az adó.

A Klubrádió egyébként hamarosan a bírósághoz is benyújtja kártérítési igényét az elmúlt négy évben elszenvedett veszteségeik miatt, ez nagyságrendileg több százmilliós, akár milliárdos lehet.

Nemcsak a jogellenesen beszedett frekvenciadíjakat kérik vissza, hanem azért is szeretnének kártérítést kapni, hogy a csaknem négy évig folyamatosan bizonytalanságban lebegtetett frekvenciajogosultság miatt a rádió elveszítette reklámbevételeinek döntő részét.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik