Belföld

Kósa szerénységre inti a győztes fideszeseket

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2014. 10. 19. 12:10

„Három választás, három a magyar Igazság” – mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a kormánypárt önkormányzati választási kampányát értékelő vasárnapi rendezvényen, a budai Millenárison.

A Fidesz győzelmének érzékeltetéseként elmondta, hogy a kormánypártok megválasztott polgármesterei és képviselői csaknem 3500-an vannak országszerte, akik nem is fértek be a rendezvény helyszínére, így csak 1500-an vannak jelen a Millenárison. A győzelmi számok ismertetése után a baloldalon is gúnyolódott egy kicsit ahhoz viccbéli a rendőrhöz hasonlítva, aki egy örökké ki nem ürülő söröskorsó után még egy ugyanilyet kérnek.

 
Fotó: MTI / Kovács Attila 

Szerinte a baloldal mottója, hogy vesztes csapaton ne változtass. Néha ugyan a posztokat felcserélték, esetleg három különböző csapatra osztották magukat, de végső soron tartották magukat a vesztes modellhez.

Kósa a győzelem taglalása és a baloldal ostorozása után tért rá arra, hogy szerénységre intse párttársait, mert szerinte ott vesztettek, ahol nem voltak alázatosak. „Alázat, szolgálat, szerénység, munka” – sorolta a politikus, hogy mire kell törekednie egy sikeres polgármesternek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.