Belföld

Ez vár ránk az Orbán-beszéd után 1830 órával

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2014. 10. 12. 11:08

“Köszönet a baloldali bátraknak, avagy ezernyolcszázharminc órával Orbán tusványosi beszéde után” – írja vélhetően némi matekozás után a szocialista politikus, aki szerint “Orbán Viktor most vasárnap beteljesíteni készül az először 2009-ben, Kötcsén felvázolt centrális erőtér megvalósítását. Köszönet jár mindenkinek – jelöltjeinknek, aktivistáinknak, támogatóinknak – azért, hogy a rezsim erejével szemben is bátran vállalták a helyi közösségek képviseletét, a baloldal megerősítésé”t.

Öt év a Fidesz elnöke kinyilvánította azzal kapcsolatos vágyait, terveit, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét “ne a duális erőtér” határozza meg, amely “állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál”, hanem egy olyan zárványország jöjjön létre a Magyar Köztársaság helyén, ahol nincs vita, ellenérv vagy párbeszéd. Csak az, amit a Fidesz akar. Ahogy a plakáton is szerepelt: “csak a Fidesz” – írta ujhelyi .

“Most az önkormányzatok vannak soron a rezsim terveiben. De, ha betokosodik a rendszer, az ország bizonyosan működésképtelenné válik”. A szocialista EP-képviselő elismeri, a Fidesz győzött az elmúlt választásokon, de úgy látja, a magyar választók, a szegénységbe taszított százezrek, a munkanélküliség miatt gazdasági emigrációba menekülő fiatalok, a szabad sajtó és a szabad verseny veszített.

“Orbán rendszerének lényege, hogy csak akkor boldogulhatsz, ha részese, támogatója, de legalább eltűrője vagy a kivételezettek körének. A rezsim szolidaritásból megbukott”. A baloldal sokat vesztett erejéből, de Ujhelyi szerint még mindig az egyedüli garanciája annak, hogy van még szolidaritás, partnerség és elfogadás. A szociáldemokrata polgármester- és képviselőjelöltek tudják, mit vár el tőlük a társadalom. Vallják, hogy az emberek hatalma erősebb a hatalom emberénél.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.