Belföld

Döbbenet: Falus népszerűbb, mint Bokros

„A héten elkészült a Medián szokásos országos felmérése. Igaz, ennek a kétszázegynéhány fős budapesti részmintája a nagy hibahatár miatt nem alkalmas a pontos előrejelzésre, de – különösen, ha két jelölt között nagy a különbség – a tendenciák jelzésértékűek” – mondta a hetilapnak a Medián ügyvezető igazgatója.

A még Falus Ferenc visszalépése előtt készített felmérés azt mutatta, hogy Tarlós István (37 százalék) győzelmét senki nem veszélyezteti. Ugyanakkor Bokros Lajost (5 százalék) nemcsak Falus Ferenc (12 százalék), hanem a jobbikos Staudt Gábor (10 százalék) is verte. A szintén Bokros javára visszalépett független Magyar György 3, az LMP-s Csárdi Antal 2 százalékot kapott, a liberális Bodnár viszont egyetlen szavazatot sem. Hann Endre szerint “egyetlen mérés nem mérés”, de az Ipsosnál dolgozó kollégáktól úgy tudja, ott is nagyon hasonlóan alakultak az arányok.

Falus a 168 Órának azt mondta, már lemondása előtt tíz nappal hezitált a lemondásán. A Nézőpont Intézet akkoriban hozta nyilvánosságra, hogy Tarlós István jelentősen vezet a főpolgármester-jelöltek versenyében, és Bokros is megelőzi Falust. Erről a kutatásról a Medián ügyvezetője azt mondta, hogy az ellenzéki tábort egy olyan kutatócég zilálta szét, amelyet a “baloldalon visszatérően hiteltelennek bélyegeznek”.

Falus hétfőn azt mondta, hogy a szélesebb összefogásért lépett vissza:

Olvasói sztorik