Belföld

Nem mond le az ombudsman

székely lászló (székely lászló, )
székely lászló (székely lászló, )

Csak akkor mond le Székely László alapjogi biztos, ha Magyarországon a jogvédelem tarthatatlan helyzetbe kerül. Az ombudsmant a parlament igazságügyi bizottsága hallgatta meg zárt ülésen, melyről az ellenzéki képviselők egy idő után távoztak.

Székely Lászlót azért hallgatta meg a bizottság, mert a közelmúltban a Magyar Nemzet és az MNO.hu leközölt egy, a biztos hivatala és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű civilszervezet közötti levelezést, amely szerint a TASZ az ombudsman hivatalával egyeztetett a VIII. kerületi tűcsereprogram megszűntetéséről szóló jelentés nyilvánosságra hozatalának időzítéséről.

A biztos az ülés után újságíróknak azt mondta, a bizottság a “kiváló” hangulatú ülésen megállapította, hogy nem történt törvénysértés az ombudsmani hivatal részéről. A jelentés az elkészülte végén jelent meg, az időzítésre a civilszervezet semmilyen befolyással nem bírt.

Az ülésről időközben távozó ellenzéki képviselők úgy látták, hogy Székely László meghallgatása az utolsó, még független intézmény elleni támadás, aminek célja a politikai lejáratás. Bárándy Gergely (MSZP) a Magyar Nemzetben megjelent levelezést összevágottnak és hamisítványnak nevezte, és sokkal inkább azt vizsgálná, hogyan kerülhetett a laphoz. Ez ugyanis bűncselekmény – mondta.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik