Belföld

Gyurcsány: amit Orbán csinált, az fosztogatás

Gyurcsány Ferenc kijelentette: “nem az az árulás, ha egy másik demokratát támogatunk”, hanem az, ha senkit, és Tarlós István győz. A közös nevező Bokros Lajos esetében az, hogy demokrata; egy széles demokratikus koalíció létrejötte miatt pedig “ne legyen lelkiismeret-furdalásunk” – magyarázta. A helyi viszonyokra utalva pedig hozzátette: “bár Debrecenben is meg tudtuk volna tenni” ezt.

“Az orbáni önkény világa”

Gyurcsány Ferenc szerint a mostani önkormányzati választáson arra van esély, hogy az ország sok településén és Budapest számos kerületében jobb eredményt érjenek el a baloldali erők, mint 2010-ben. “Budapesten megduplázhatjuk a kerületi polgármestereink számát, több településen pedig megőrizhetjük, illetve megszerezhetjük a polgármesteri helyet” – fűzte hozzá. “Ott tudunk sikeresek lenni, ott van esély a győzelemre, ahol a demokraták sokszínű világa össze tud fogni” – mondta a DK elnöke a debreceni választási fórum mintegy 250 résztvevője előtt.

A jelenlegi magyarországi állapotokat az “orbáni önkény világának” nevező Gyurcsány Ferenc arra figyelmeztetett, hogy “aki elveszi a szabadságodat, előbb-utóbb a jólétet, a biztonságot is elveszi”.

Ha neki adtak volna hatezermilliárdot…

Gyurcsány Ferenc szerint “Orbán rendszerének az alávetett kiszolgáltatottság az egyik pillére”. A kiszolgáltatottság demokráciában instabilizál, de diktatúrában stabilizál, mert az emberek féltik azt a kicsit, ami legalább biztos – magyarázta a volt kormányfő, Orbán Viktor miniszterelnököt “az ország legnagyobb zsebesének” nevezve. Az ellenzéki politikus azt vetette a kormányfő szemére, hogy magán-nyugdíjpénztári vagyonnal, a közszolgáltatókra és a bankokra rakott terhekkel hatezermilliárd forinttal “zsebelte ki az országot”, ami a magyar éves jövedelem 20 százaléka.

“Ha nekem 2006-ban adnak hatezermilliárdot, akkor még ma is én lennék a miniszterelnök” – jelentette ki, hozzátéve, hogy amit Orbán csinált az fosztogatás, és mindig eljön az igazság pillanata.

“Nem forradalmat kell csinálni, hanem el kell  menni szavazni, és a többséget kell megszerezni” – tette hozzá Gyurcsány Ferenc. A pártelnök Varga Zoltánt, a DK debreceni polgármesterjelöltjét ajánlotta hallgatói figyelmébe, mondván: ha van erőteljes, hangos, egyértelmű ellenzéki alternatívát megfogalmazni képes jelölt a Fidesszel szemben, az Varga Zoltán.      

Ajánlott videó

Olvasói sztorik