Belföld

Bringások kopogtattak Faluséknál

Több száz kerékpáros kereste fel a főpolgármester-jelölteket szombaton, a felvonulás célja az volt, hogy az érintettek vállalják az élhetőbb városfejlesztés alapkövetelményeit - közölte a Magyar Kerékpárosklub az MTI-vel.

A civil szervezet közleménye szerint a Fidesz és a Jobbik nem fogadta a felvonulókat, az LMP-s Csárdi Antal minden általuk felsorolt kérést vállalt, Bokros Lajos (Moma), Bodnár Zoltán (Liberálisok), Magyar György (független) és Falus Ferenc, a baloldali pártok közös jelöltje pedig csaknem mindennel egyetértett.

A kerékpárosok kérései között szerepelt a város biciklibarát átalakítására vonatkozó terv készítése, rendszeres forgalomszámlálás és közvélemény-kutatás, a kerékpáros létesítmények fenntartása, takarítása, valamint a kerékpáros közlekedés könnyítésére vonatkozó javaslatok.

A felvonulás végén a bringások a Főpolgármesteri Hivatalnál helyezték el követeléseiket, és névre szóló csomagban feladták a Kerékpárosklub szakemberei által készített fejlesztéseket összefoglaló kiadványt, valamint Jan Gehl dán városépítész Élhető Városok című könyvét – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik