Belföld

Bekérették az amerikai ügyvivőt Obama orbánozása miatt

A tárca szerint a magyar-amerikai szövetségesi viszony szellemiségével összeegyeztethetetlen, amit az elnök a civil társadalom megfélemlítéséről mondott.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciai helyettes államtitkára pénteken bekérette André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt a magyarországi civil társadalom helyzetéről Barack Obama amerikai elnök beszédében elhangzottak, valamint az ügyvivő csütörtöki televíziós interjújában elmondottak miatt.

Fülöp Judit, a KKM sajtófőnöke azt közölte az MTI-vel, hogy Magyar Levente a jelenlegi és a volt amerikai elnöknek címzett miniszterelnöki levelekben foglaltakra hivatkozva a találkozón hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja szerint a civil társadalom megfélemlítésével kapcsolatos amerikai állításoknak nincs ténybeli alapjuk.

A tárca szerint a magyar-amerikai szövetségesi viszony szellemiségével összeegyeztethetetlen, hogy amerikai részről olyan országok között sorolták fel Magyarországot, amelyek “a civil társadalom működését és a demokráciát illetően egyértelműen eltérő kategóriába tartoznak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik