Belföld

Az ügyészség is pörög Kovács Béla kémügyén

Az ügyészség folyamatos kapcsolatban áll a testülettel a képviselő mentelmi jogának felfüggesztése érdekében.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta: a Központi Nyomozó Főügyészség súlyos, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Ennek részleteiről az ügyészség nem adhat tájékoztatást – sem a bűncselekmény pontos megjelöléséről, sem a feljelentő személyéről, sem a nyomozás során eddig végrehajtott cselekményekről.

Az Európai Parlamentnek küldött, a mentelmi jog megszüntetésére vonatkozó indítvány is minősített. A testület további információkat kért, amire az ügyészség a törvényi lehetőségek szerint válaszolt. A szóvivő általánosságban megjegyezte, hogy kémkedés ügyében az egész világon mindenütt a legszigorúbb minősítés mellett nyomoznának a hatóságok.

Korábban a Demokratikus Koalíció képviselője, Molnár Csaba nyilatkozta azt, hogy pártja birtokába került egy levél, melyet az Európai Parlament jogi ügyek bizottságának elnöke, Pavel Svoboda írt a magyar legfőbb ügyésznek, Polt Péternek. Ebből a DK számára úgy tűnik, hogy a magyar legfőbb ügyész akadályozza az ügy felderítését, a magyar hatóságok ugyanis nem adják át azokat az információkat, melyek alapján az EP döntést hozhat a mentelmi jog felfüggesztéséről. Az ügyészség szóvivője erre reagált.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik