Belföld

Az LMP is beszállt a riogatásba

A párt szerint a kormány gazdaságpolitikája egyre nagyobb megszorításokhoz fog vezetni. Varga Mihály kedden jelentette be, hogy csökkenteni kell az államháztartás kiadását.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: Varga Mihály a Bokros-csomaggal hasonló nagyságrendű kiadáscsökkentést jelentett be, de nem szólt arról, miért kerül erre sor és kiket érint a megszorítás.

Az ellenzéki politikus szerint növekedni fog a szegény emberek tábora és a kormány további forrásokat fog kivonni az oktatásból, az egészségügyből, és a nyugdíjasok helyzete is romlik majd.

Szerinte ehelyett a hazai termelők, valamit a kis- és közepes vállalkozások erősítésére lenne szükség.

Mint ahogy arról beszámoltunk, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság vállalati finanszírozást körbejáró keddi, budapesti konferenciáján szólt arról, hogy fokozatosan csökkenteni kell – 45 százalékra – az államháztartás kiadási oldalát, illetve szűkíteni az újraelosztás mértékét. Emellett folyamatosan mérsékelni kell az év végi államadósságot.

Az Együtt-PM tandíjat, a nyugdíjcsökkentést és fizetős egészségüggyet vizionált Varga Mihály bejelentése után. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik