Belföld

Magyarország az ágyban is jobban teljesít

Mérséklődött a természetes fogyás - tudatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első hét hónapjában több gyermek született, csökkent a halálozások száma, így mérséklődött a természetes fogyás az előző év azonos időszakához képest. A KSH előzetes adatai szerint 2014 első hét hónapjában 51 605 gyermek született, ami 2,9 százalékkal, vagyis 1475-tel több, mint az előző év januárja és júliusa között. A születésszám az év hat hónapjában emelkedett, csak februárban volt enyhe csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.

A gyorsjelentés szerint a halálozások száma 72 517 volt, amely 2445-tel, 3,3 százalékkal kevesebb, mint 2013. január-júliusában. A halálozások száma az év hat hónapjában kevesebb, májusban viszont 5,5 százalékkal több volt, mint 2013 megfelelő időszakában. A természetes fogyás 20 912 fő volt, 3920-szal kevesebb az egy évvel korábbinál, összességében 4,3 ezrelékről 3,6 ezrelékre csökkent. A pozitív folyamatok ellenére tehát egy kisvárosnyi ember eltűnt.

Január és július között többen kötöttek házasságot, mint egy éve. Az év első hét hónapjában anyakönyvezett 20 377 házasságkötés 4,7 százalékkal, vagyis 914-gyel haladta meg a bázisidőszaki értéket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik