Belföld

Tönkrevágták a kishantosi biogazdaságot

Miközben még nem záródott le a birtokvédelmi eljárás, az új bérlő beszórta műtrágyával a földet, így a gazdaság elvesztette 20 éve megszerzett biominősítését – írja a Greenpeace.

Az egyik „új bérlő”, Lakatos Huba úgy döntött, nem várja meg a mai elsőfokú birtokvédelmi eljárás eredményét. Már tegnap elkezdte, ma pedig folytatja a műtrágyázást a földeken, ezzel megölte az életet a talajban. Így ez a kishantosi terület 20 év után elvesztette biominősítését – derül ki a Greenpeace közleményéből.

A zöld szervezet szerint ha a kishantosi biogazdaságot végül bírósági úton mégis megerősítik majd birtokában, akkor is legalább három évre lesz szüksége ahhoz, hogy újra megszerezhesse a biominősítést ez a terület. Majd következhet az elmúlt 20 év szorgos munkájának újraépítése.

 
Fotó: Greenpeace 

Legutóbb a május végén utasította el a Székesfehérvári Járásbíróság első fokon, nem jogerősen a felperes Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. keresetét, mert jogi álláspontja szerint a vitatott termőföldek birtoklására kizárólag az új haszonbérlők rendelkeznek jogcímmel.

 

 

 

 

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik