Belföld

Összefognak a magyarok az árvízveszélyben

A védekezésben drónt is bevetettek – mondta a katasztrófavédelmi főigazgató.

Bakondi György sajtótájékoztatón számolt be az árvíz és a belvíz elleni védekezésről. Elmondta, hogy az elmúlt napokban tizenöt megyében, 198 településen kellett a víz okozta kár ellen védekezni. A katasztrófavédelem munkatársai mellett rendőrök és rendőrszakközépiskolások, valamint önkéntesek is százával vettek részt a munkálatokban.

„Tömeges lakossági támogatást tapasztaltunk” – mondta a főigazgató, hozzáfűzve, hogy volt, ahol még nyolcadik osztályos gyerekek is kivonultak önként, hogy részt vegyenek a homokzsák-pakolásban.

Az elmúlt napokban 287 embert telepítettek ki vagy menekítettek ki. Egy veszprémi, egy baranyai és négy zalai település megközelíthetetlenné vált. Már nincs az országban elzárt település – mondta Bakondi. A kiürített településeket a rendőrök őrizték, bűncselekmények nem történtek. Két gazda ellen viszont eljárás indult, mert földjeikről a lakóházakat veszélyeztetve vezették el a vizet. 

A mostani védekezésnek új elemei is vannak, az egyik az, hogy négy elzárt falut csak Szlovénia felől lehetett megközelíteni, így a kitelepítést a szomszéd állam hatóságaival együttműködve oldották meg. A másik, hogy először vetették be a katasztrófavédelem drónjait, amelyek felvételeket és adatokat szolgáltattak az aktuális helyzetről és egy új számítógépes programot is használtak, amely részletesen modellezte a várható árhullámokat.

A következő napokban a Zala megyén átvonuló árhullám a Mura és a Dráva összefolyásánál ad komoly feladatokat – idézte Bakondit az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik