Belföld

MSZP: Orbán az ingyen eurók csörgésére leteszi a fegyvert

Az MSZP EP-képviselője szerint a magyar miniszterelnök brüsszeli pénzből fedezi unióellenes szabadságharcát.

Ujhelyi István, a szocialista párt alelnöke vasárnap azt közölte az MTI-vel: jó lenne tudni, hogy amikor a kormányfő szűk körben maradt José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság távozó elnökével, akkor “előrántotta-e hazafias büszkeség élezte nemzeti szablyáját és több tiszteletet követelt-e a gaz brüsszeli bürokratától, vagy – ahogyan inkább lenni szokott – csak zsebre dugott kézzel elkísérte a miniszterelnöki porcelánba tálalt tepertős pogácsákig, és széles mosollyal megkínálta a gyarmatosítót”.

Úgy fogalmazott: Orbán Viktor az “ingyen eurók csörgésére” rendre leteszi a fegyvert, s tudja, hogy ha nem lenne az EU-támogatási rendszer, a magyar gazdaság felborulna.

Az ellenzéki politikus értékelése szerint az “orbáni rezsim” jóval veszélyesebb, mint amilyennek látszik, “az euró jöhet, az egyén szabadsága már nem”. Ujhelyi István közleményében a legszomorúbbnak azt nevezte, hogy a Fidesz vezetője úgy formál “putyinokratikus államot, hogy annak finanszírozására a “gaz ellenségtől” kér pénzt”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik