Belföld

Tarlós taxizásba kezd

Versenytársat kaphatnak a budapesti taxitársaságok, a fővárosi önkormányzat munkatársai ugyanis egy 100 százalékban fővárosi tulajdonú fuvarszervező cég alapításának lehetőségét vizsgálják - tudta meg a Napi Gazdaság a fővárostól.

Az újság pénteki cikke szerint erről még júniusban határozott a közgyűlés. A vizsgálat eredményét az egyik őszi önkormányzati közgyűlés előterjesztéséből lehet majd megismerni – közölte az önkormányzat.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke arra számít, hogy a sehová sem tartozó taxisokat integrálná a főváros egy fuvarszervezőhöz, amelynek aztán – saját gépkocsival – alvállalkozói lehetnének. A City Taxi elnöke irreálisnak tartja egy nagy, saját járműparkkal rendelkező állami taxitársaság életre hívását, hiszen ahhoz legalább 500 járművet kellene forgalomba állítani, ami tetemes, milliárdos nagyságrendű kiadást jelentene.

Az egy évvel ezelőtt hatályba lépett fővárosi taxirendelet hozadéka, hogy a korábbi hatezer taxiból ötezer maradt a piacon, illetve a 21 fuvarszervező cégből már csak kilenc működik. Mellettük körülbelül kétezerre tehető azoknak a taxisoknak a száma, akik egyetlen szervezethez sem tartoznak. Ők havonta együttesen 200-250 ezer fuvart bonyolítanak le, miközben a regisztrált fuvarszervező társaságok havi egymilliót. Nemzetközi példák alapján egy kétmilliós városban körülbelül négyezer taxi az ideális, azaz 500 főre egy autó – ismerteti az újság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik