Belföld

Elzárt a víz két falut a külvilágtól Zalában

Ismét járható az út Nagybakónak és Kisrécse felé, a közútkezelő feloldotta a hajnali áradás miatti útlezárásokat, napközben azonban várhatóan le kell zárni a 74-es főutat - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője pénteken az MTI-t.

Pécsi Norbert Sándor közölte: a Nagybakónakra és Kisrécsére vezető út egy-egy szakaszát hajnalban le kellett zárni a járműforgalom elől, mert a Bakónaki-patak vize elárasztotta. Az áradás miatt mindkét település egy időre megközelíthetetlenné vált, de azóta már újra megnyitották mindkét bekötőutat.

A szóvivő ugyanakkor beszámolt arról is, hogy ha a Principális-csatorna áradása az eddigi ütemben folytatódik, akkor nagy valószínűséggel pénteken le kell majd zárni a 74-es főutat az M7-es autópálya csatlakozása és az újudvari elágazó között, mert a víz már most majdnem eléri az úttestet.

Alsórajkon kitelepítettek egy családot

A faluházban helyeztek el éjszaka három embert Alsórajkon, miután a közeli patak elöntötte a házukat – közölte honlapján pénteken a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

   A Dózsa György utcában, a megáradt pataktól három-négy méterre álló egyik lakóházba a falon keresztül szivárgott be a víz. Miután a konyhában és a fürdőszobában is állt a víz, a pacsai katasztrófavédelmi őrs munkatársai úgy ítélték meg, hogy nem lehetséges a védekezés, a ház három lakóját ezért a faluházban helyezték el éjszakára.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik