Belföld

Hivatalos: rendelőben is szabad kampányolni

A Fővárosi Ítélőtábla szerint helyesen állapította meg a Fővárosi Választási Bizottság (FVB), hogy nem történt törvénysértés, amikor Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció (DK) polgármesterjelöltje és Falus Ferenc (Együtt-PM, MSZP-DK) főpolgármester-jelölt választási kampányt folytatott egy csepeli orvosi szakrendelőben – tudatta az MTI.

Az ítélőtábla szombaton utasította el Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester felülvizsgálati kérelmét, amelyet az FVB határozata ellen nyújtott be. Az ítélőtábla internetes oldalán hozta nyilvánosságra az anonimizált végzést.

Az ügy előzménye, hogy Horváth Gyula és Falus Ferenc a csepeli Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézetében kampányolt. Németh Szilárd, a kerület polgármestere emiatt a helyi választási bizottsághoz fordult kifogással. A bizottság megállapította, hogy Horváth Gyula megsértette a jogszabályokat, mivel állami, önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületben kampányolt.

A helyi választási bizottság határozata ellen a DK fellebbezett, a Fővárosi Választási Bizottság pedig hétfői ülésén az elsőfokú határozatot megváltoztatta, és a kifogást elutasította. Az FVB szerint téves a helyi választási bizottság álláspontja, amely szerint a szakrendelő állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épület lenne, ezért nem is tilos ott kampányolni.

Az FVB szerint továbbá semmilyen jogilag értékelhető hátránya nem származhatott az orvosi ellátásra várakozóknak abból, hogy a jelöltek megjelentek az intézményben, és szóba elegyedtek a várakozókkal, ezért nem állapítható meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének sérelme sem.


Fotó: Neményi Márton

Ábel Attila, Csepel alpolgármestere kedden közleményben tudatta az MTI-vel: az önkormányzat bírósághoz fordul jogorvoslatért. Az alpolgármester szerint az FVB döntése alapján – elméletileg – “mostantól akkor sem lehet megállítani a kampánycsapatokat, ha azok az orvosi műtőbe vagy az intenzív osztályra próbálnak bemenni, és a magatehetetlen beteget vagy az ott dolgozó orvosokat, nővéreket próbálják győzködni”, aki pedig ezt meg akarja akadályozni, azzal – az FVB döntése alapján – “a demokrácia ellenségeként” bánhatnak.

Az FVB határozata ellen végül Németh Szilárd nyújtott be bírósági felülvizsgálati kérelmet, ebben kérte a határozat megváltoztatását.

A Fővárosi Ítélőtábla szombati végzésében elbírálta a felülvizsgálati kérelmet és helybenhagyta az FVB határozatát. Az ítélőtábla szerint megalapozott az FVB álláspontja, hogy az egészségügyi szolgáltató nem minősül sem állami, sem önkormányzati hatóságnak. Az ítélőtábla szerint a hatósági jogkör a közhatalom államilag kikényszeríthető gyakorlásának joga, és a hatóságok az e jog gyakorlására jogszabály által feljogosított szervek. A kifogásolt kampánytevékenységet az egészségügyi szolgálat szakorvosi rendelőintézetében folytatták, az egészségügyi szolgálatot pedig a XXI. kerületi önkormányzat a közfeladatát képező és hatósági tevékenységnek nem minősülő egészségügyi alapellátás teljesítésére alapította és tartja fenn, az intézmény nem minősül önkormányzati hatóságnak, ezért az elhelyezésére szolgáló épületre nem vonatkozik a kampányolási tilalom – olvasható a végzésben.

Az ítélőtábla szerint az egészségügyi szolgáltatónál az ajánlásgyűjtés tilos, a kampánytevékenységet tiltó rendelkezés azonban nincs a törvényben.

Az ítélőtábla szerint a kérelmező feltételezése, – hogy a kampányolás alkalmas volt a rendelés és az egészségügyi dolgozók munkájának megzavarására és a választói akarat befolyásolására – nem elegendő a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elve megsértésének megállapítására. A tábla ezek alapján helybenhagyta az FVB határozatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik