Belföld

MSZP: Deutsch inkább rajzoljon ugróiskolát!

Az is elárulták hova. A Fidesz-székház elé.

A szocialsiták arra utaltak, hogy Deutsch Tamást korábban felháborította, amikor a köztévé híradója kitakarta Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét. A politikus a Twitteren azt ígérte, ha nem rúgják ki a felelősöket az MTVA-ból, ugróiskolát rajzol az MTI Naphegy téri főbejárata elé, “aztán valamennyi retusáló idióta pattoghat kifelé!” Most az MSZP szerint a Fidesz székháza elé kell mennie rajzolni. 

Deutsch szerint a magyar szocialisták hátba támadták Magyarország uniós biztos-jelöltjét, amikor közölték, nem támogatják Navracsics Tibort, ami ellentétes a magyar nemzeti érdekkel. Ujhelyi István, európai parlamenti képviselő ugyanakkor felidézte, hogy tíz éve, az akkori szocialista kormány még az ellenzék – benne a Fidesz – véleményét is kikérte az uniós biztos-jelölt személyét illetően. Most ők csak a Twitterről tudták meg, Orbán Viktor kit küld Brüsszelbe.

“A Fidesz EP-delegációjának tagjai ellenzékből mindent elkövettek, hogy Kovács László és Andor László ne legyen az európai kormány tagja: hol ócska kommunistázással, hol szánalmas és stílustalan aknamunkával” – írta a párt alelnöke, aki felidézve, hogy akkor a Fidesz jelezte: akár az ördöggel is együtt tud működni, de “Kovács Lászlót nem tudjuk a Magyar Köztársaság hiteles képviselőjének tekinteni”.

Az MSZP elnöksége szerdán alakítja ki hivatalos álláspontját Navracsics Tibor jelöltségéről. Az EP szocialista magyar tagjai azt képviselik Brüsszelben. “Ami pedig a Fidesz által előszeretettel használt és most is megismételt “hazaárulás” vádját illeti, a választók majd eldöntik, hogy mi valójában a hazaárulás: kiárusítani Putyinnak a paksi atomerőművet és ezzel Magyarország jövőjét, vagy számon kérni a leendő uniós biztoson az európai közösség demokratikus értékeinek képviseletét – írta Ujhelyi.

Szerinte Deutsch Tamás jobban tenné, ha – szokásának megfelelően – ugróiskolát rajzolna valamelyik járdára, ezúttal mondjuk a Fidesz-székház elé. “Nemzetinek mondott pártja ugyanis ismét csak azt bizonyította, hogy aktuális politikai érdekei mentén ugrál stabilnak hitt értékrendek és álláspontok között” – írta az MSZP alelnöke,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik