Belföld

Falus: Önök közt is látok olyat, akinek piros a szeme, dagadtabb az orra

A jeges vödrözés után érdekel bárkit is Falus programja? Érdekeljen! Az imént mutatta be. 1873! Na, mit jelent?

„Idősödő, színében és – ránézésre – jellemében is szürke férfi áll a sárban. Ütközésig felhúzott bermuda és csíkos térdzokni, “World’s Best Dad” feliratú póló, szomorú tekintet” – így kezdte elemzését portálunkon Neményi M. a másfél héttel ezelőtti, a ballib főpolgármesteri esélyeit lefagyasztó akcióról.

Akkortájt annyit lehetett tudni Falusról, hogy újságírói kérdésekre pikírten válaszolgat, ami nem éppen kampánykompatibilis attitűd, plusz büszkén vállalja, hogy nincs programja, „majd lesz”.


Fotók: Neményi Márton

Szexi pontok

Tán a vedernek köszönhető, hogy mára tompult a jelölt pikírtsége, plusz program is lett valahonnét. Ha hihetünk a népszabis Bita D. ma megjelent információinak, és miért pont neki ne hinnénk, „Falus elképzeléseit augusztus 10-én, miután az MSZP is döntött a támogatásáról, kezdték egybefésülni a baloldali pártok koncepcióival, a munkában a várospolitikusok mellett körülbelül húsz szakértő vett részt.”

Vagyis nem csak a magát egy interjúban egy „nagyon strapabíró, nagyon kedves,nagyon unalmas, tulajdonképpen nem túl okos állathoz”, konkrétan a lóhoz hasonlító Falus szellemi termékét tisztelhetjük az ötlethalmazban, melyet ma délelőtt mutatott be a jelölt.

 A program címe – „Hogyan csinálják máshol?” – alig titkoltan utal a legitimitáskeresésre, s azt sem titkolja, hogy korábbi tanulmányutakból merít innovációt. Csupa szimpatikus, már-már szexi pont, melyek közül sajnos egy sem világít rá arra, honnét lenne pénz az elképzelésekre, pláne egy jobbos országos kétharmad alatt vergődő ballib vezetés alatt.

miért? miért?! miért?!?

Na de lendüljünk túl az anyagiakon, mégiscsak ünnep, amikor jövőt vázol egy vezetőjelölt, soroljuk inkább, mi mindennek örvendezhetnénk, ha nem lenne az a sok ha.

Illetve elébb néhány életkép, hiszen itt ülünk a sajttájon. A kedvencünk az, ahogy az együttpéemes Karácsony Gergely abszolválja ezt a kínos helyzetet: bár igyekszik uralkodni magán, mégis újra és újra kiül arcára a „miért? miért?! miért?!?” mosoly. Például amikor az ősszoci Gy. Németh Erzsébet bizalmasan félrehívja őt, majd utóbb, amikor azt stíröli, jelzett hölgy hogyan kvaterkázik Szigetvári Viktorral.

Az is borzongató, amikor megérkezik Falus Ferenc, s végigjattolja az összefogás (vagy mi), tehát a DK, az MSZP és az E-PM vezérkarát. Megjegyezzük, Falus kűrruhája alapjaiban más, mint a vödrös videón: feketébe hajlón mélykék öltöny, fehér ing; a telekről csupán a csíkos térdzokni motívumot hozza vissza a hasonló alapokra építkező nyakkendő.

„Falus Ferenc ismertségével nincs gond” – ezt az emlegetett Szigetvári Viktor mondja a sajttáj bevezetőjében, s rajta kívül mindenki vigyorog a teremben. Ja, nem: Falus sem mosolyog.

1873

Szóval a program.

Kedvencünk az az idea, miszerint kéne egy központi telefonszám, amin a polgárok minden közérdekű infót elérhetnek („hogy hol van a legközelebbi ügyeletes orvos, vagy hogy hol fogják legközelebb feltörni az utcánkat”); Falus az 1873-at javasolja telszámnak, mondván, jelzett évben egyesült Pest, Buda és Óbuda.

Kicsit húzósabb elképzelés, mármint forintban, hogy haladéktalan megkezdenék a 3-as metró felújítását, a mitisinszkijek helyett új metrókocsikat vásárolnának, mi több, kezdeményeznék a 4-es meghosszabbítását a Bosnyák térig meg a budaörsi virágpiacig. Folytatódna a villamosvonalak fejlesztése, az 1-es tuja az esztergomi vonatig kígyózna, s a reptérre is könnyebb lenne kijutni tömeggel. Kellenek még védett buszmegállók, melyek „nem csak a függőleges eső ellen védenek”, hanem aki ezekbe beáll, az ott „jól érzi magát”. És új híd is kell. 

A közmunkát letekernék, helyette a főváros cégeinél foglalkoztatnák a munkanélkülieket, hoznának külhoni befektetőket.

Lenne sok ingyen net a köztereken, szeretik azt a fiatalok, és büntetnék a kutyaszart a gyöpön hagyó gazdákat.

Közösségi fordulatot venne a fővárosi élet, Falusék bevonnák a budapestieket döntéshozatalba, egyebek mellett lenne számos népszavazás, imádnánk. Születne „online problématérkép”, értsd, a nép megnézheti majd egy honlapon, hol van baj, s még javaslatot is tehet a megoldásra. A fejlesztési elképzeléseket vizualizálását bemutatóteremben fölállított makettek és látványtervek tennék „kézzel foghatóvá”.

Allergia

Falusi ötlet, hogy legyen átlátható a fővárosi önkormányzat az összes cégével együtt; ez csuda jól hangzik. Lenne ellenőrzést végző, civil szervezetek által jelölt és választott átláthatósági biztos, lenne közös közbeszerzési portál, és égető hiátust oltva/lefedve végre mindenki számára elérhetővé tennék a közterület-foglalási engedélyek online adatbázisát. Ebből az következik, hogy „csírájában fogjuk elfojtani a korrupciót”.

Újabb térfigyelő kamerákat telepítenének, terv születne az úgymond fertőzött területek megtisztítására, rezsicsökkenne a lakásbérlés, programok segítenék a belvárból a külterületekre szorított hajléktalanokat, ösztöndíj a roma fiatalokat. Több rendőrt kapnának a peremkerületek, s leszögeztetik: „a tűcsere program leállítása közbotrány”.

A zöldek is kapnak gesztust, ugyanis maradna a városi zöldfelület mennyisége, vagyis nem kell a városligeti múzeumi negyed, s stop a válasz a Normafa turisztikai fejlesztésére. Falus figyelmét és empátiáját igazolja, amikor így szól: „Önök között is látok olyat, akinek piros a szeme, vagy kicsit dagadtabb az orra”. E percepcióból az következik, hogy tenni kell a parlagfű és allergizáló növénytársai ellen.

Nagyjából ennyi. A lényeg, hogy Orbán reszkethet, már ha győz Falus, ugyanis a ballibjelölt a fentieken túl „minden eszközzel akadályozná”, hogy a kormányfő és hivatala a Várba költözzön. Na, ez a legdurvább.

Olvasói sztorik