Belföld

Most lehet a legdurvább a parlagfűhelyzet

A napokban tetőzik az országban a parlagfű pollenkoncentrációja, csak északon és nyugaton lehet jobb a helyzet.

A levegőben lévő pollenkoncentráció a múlt héten az ország nagy részén elérte a napi köbméterenkénti 200-499 pollenszemet, emiatt az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) a Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer 6 fokozatú skáláján 4-es riasztást adott ki. Az ÁNTSZ azt írta: csak az ország nyugati és északi részén jobb valamivel a helyzet, de még ezeken a területeken is 3-as szintű riasztás van érvényben – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.

 
Fotó: ÁNTSZ 

Ilyen helyzetben az arra érzékenyeknek számolniuk kell azzal, hogy asztmás tüneteik akár rohamszerűen jelentkezhetnek. Ennek kockázatát csökkenthetik azzal, ha a szakorvos utasítása szerint szedik gyógyszereiket, kevesebb időt töltenek a szabadban, esténként hajat mosnak, az ágyneműt gyakrabban cserélik, sűrűbben porszívóznak a lakásban. Akik most kezdenék meg szabadságukat, azoknak belföldi pihenésre az erdővel borított magasabban fekvő hegyes területeket, illetve külföldi nyaralás esetén a tengerpartokat, magashegységi régiókat ajánlja az ÁNTSZ.

Az OKI előrejelzése szerint a következő napokban már csökkenni fog a parlagfű pollenkoncentrációja.

Hol a Gárda?

A Magyar Gárda egykoron még megpróbálta magát a parlagfű legelszántabb ellenségeként feltüntetni, az Új Magyar Gárdának már csak csendőrszobor-avatásokra futja. Becsületkódexükben már egy árva szó nincs a parlagfű elleni küzdelemről, saját bevallásuk szerint „Az Új Magyar Gárdának nincs ellenségképe, mert Az Új Magyar Gárda Mozgalom célja nem a hódítás, hanem honfitársaink nemzeti értékeinek védelme minden rossz szándékú behatással szemben, amely lehet külső és belső indíttatású.” Mintha ellenségkép csak hódítási szándékkal keletkezhetne… De vajon a mindent vörösbe borító parlagfű nem kifejezetten „rossz szándékú behatás”?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik