Belföld

Az ügyészség szerint Balog nem holokauszttagadó

Az ügyészség "a maga teljességében" értékelte a miniszter által mondottakat - írja a Népszava.

A holokauszttagadás bűncselekmény. Balog Zoltán a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában, augusztus 3-án, a roma holokausztról azt mondta: “a holokauszt kapcsán, akár a zsidókról beszélünk, akár más kisebbségekről, akár a romákról vagy cigányokról, mindig egy nagyon csúnya számháborúba keveredünk, és aztán folyamatosan nyomni kell fölfelé a számokat. Akkor, ugye, mi meg hozzuk, hogy a Gulag, ott hányan és hol többen, ami valóban nagyon-nagyon rosszízű megközelítés, azzal együtt természetesen, hogy ezeket a dolgokat dokumentálni kell. De azt fontos tudni, hogy Magyarországról semmifajta roma-, cigánydeportálás nem történt, Ausztriából történt, tehát a magyar cigányokat is onnan vitték el, és ezért valóban Magyarország is érintett.”

Az emberi erőforrás miniszter kijelentései miatt több ellenzéki párt tiltakozott, a Magyarországi Cigányok Fóruma Összefogás Magyarországért Párt elnöke, ifj. Bogdán János pedig feljelentést tett. A Központi Nyomozó Főügyészség határozata szerint Balog nyilatkozata “a maga teljességében értékelve” nem valósítja meg a holokauszttagadás bűncselekményét.

Tegnap Balog Zoltán államtitkára a Die Presse című konzervatív osztrák lapban.védte meg főnökét. Prőhle Gergely az újság egy korábbi cikkére reagált, amelyben Erich Hackl osztrák író úgy minősítette Balogot: egy tanult teológus történelmi hazugsága teszi egyértelművé, hogy nemcsak a romák jelenlegi életkörülményei, hanem a történelmi tapasztalataik is veszélyben vannak Magyarországon. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára erre válaszul írta, hogy Balog a rádióinterjúban valóban félreérthetően fogalmazott, de a roma holokausztot nem tagadta, csak azt akarta mondani, hogy a deportálások esetükben nem olyan formában történtek meg, mint a zsidó közösségekkel.

A Roma Sajtóközpont a miniszteri beszéd után holokauszt-túlélőkkel készült interjúit ajánlja Balog Zoltán figyelmébe. Hat asszony visszaemlékezését. A megrázó történetek cáfolják a miniszter szavait. Történészek csaknem félmillióra teszik a cigány áldozatok számát, közülük több tízezret Magyarországról hurcoltak el a nácik és csatlósaik.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik