Belföld

Antiszemitizmus az MSZP-ben?

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2014. 09. 04. 13:56

A volt privatizációs minisztert a HírTV kérdezte arról, hogy azért támadják-e, mert kiáll a zsidóságért az MSZP-n belül, amire a politikus igennel válaszolt. Szerinte Harján Dávid szocialista választókerületi elnök ezért nem fogad el semmit, amit ő mond.

Arra a kérdésre, hogy antiszemita nézetek állnak-e a hátterében annak, hogy nem az ő jelöltjeit fogadta el a helyi elnökség, Suchman Tamás úgy reagált, hogy “mit mondjak, ha a Magyarországon baloldalnak 38 százaléka, akkor Somogynak nulla százaléka?” A zsidósággal kapcsolatos helyi problémáról beszélt az országos vezetőséggel, kérte, hogy foglalkozzanak ezzel, de senki sem kérdezte azóta. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az országos vezetés tagjai nem antiszemiták, “csak nem elég bátrak”.

A politikus elismerte, azt üzente Harján Dávidnak, hogy megüti a száját, erről azt mondta, ez olyan, mint amikor a gyerekeknek a szájára vernek, ezzel akarta fegyelmezni. Harján Dávid a HírTV-nek megjegyezte, Suchman Tamás összevissza beszél, próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Az MSZP marcali választókerületi elnöke azután jelentette fel Suchman Tamás szocialista politikust, hogy állítása szerint a volt privatizációs miniszter őt és a barátnőjét is megfenyegette, ráborította az asztalt múlt pénteken a marcali piacon, ahol ajánlásokat gyűjtöttek.

Suchman Tamás először azt mondta, hogy nem történt semmi. Majd azt, hogy nem is az aláírásgyűjtők miatt ment a piacra, hanem azért, mert minden pénteken ezt teszi, hogy ott beszélgessen az emberekkel. Ami az asztalborogatást illeti, az szerinte “véletlen” volt. “Megbotlottam” – mondta, majd a történtekről úgy számolt be, hogy nem ő volt az, aki számon kérte Harján Dávidtól, hogy mit keres ott, hanem éppen fordítva.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.