Belföld

Negyedmilliárd az emlőrák elleni harcra

Sikerrel zárult a magyar-román prevenciós program.

Sikeresen zárult Hódmezővásárhely, Szentes és Arad közös, az Európai Unió támogatásával indított emlőrák ellenes projektje. A három város összesen 1,8 millió eurót nyert egészségügyi fejlesztésekre, melynek keretében Vásárhely többek közt egy, az országban is egyedülálló háromdimenziós képalkotásra alkalmas mammográfiás készülékét vásárolt.

Az Az ország első 3D-s mammográfja a vásárhelyi kórházban (Forrás: Vásárhely24)

A határon túli együttműködés keretében jelentős infrastrukturális fejlesztések valósultak meg mindhárom városban, emellett az érintett szakmák minden szintjén magas színvonalú képzésekkel bővítették az orvosok, asszisztensek és az önkéntesek tudását. Mindezeken túl mindhárom városban tartottak figyelemfelhívó akciót a szűrések fontosságáról, és a program keretében biztosították a szűrőbusz működését is a kistelepüléseken – mondta el a most augusztusban lezárult programról Göbl Vilmos, a vásárhelyi önkormányzat sajtóreferense.

A projekt közös büdzséjéből Hódmezővásárhely 852 ezer eurót (közel 250 millió forintot), Szentes 530 ezer eurót (több mint 150 millió forintot), Arad pedig 400 ezer eurót fordíthatott az emlőrák elleni küzdelemre. A programot, vásárhelyi részről az EVP iroda koordinálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik