Belföld

Kósa Lajos javítana a biztonságérzetünkön

Hibának tartja a politikus, hogy gyakorlatilag nincs páncélos erőnk és tüzérségünk, miközben az ország határainál polgárháborús állapotok uralkodnak.

A honvédségnél és a rendőrségnél is megfelelő munka folyik, de lennének még tennivalók – mondta a Magyar Nemzetnek Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, aki szerint át kellene gondolni Magyarország katonai védelmi politikáját.

A lap szombati számában megjelent interjúból a távirati iroda idéz. Eszerint a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke úgy fogalmazott, a 90-es években kijelölt új katonai doktrínában alapvető tévedések vannak.

“Tévedés volt, hogy gyakorlatilag nincs páncélos erőnk és csak minimális mennyiségben vannak csapatszállító páncélos eszközeink, és nincs tüzérségünk” – mondta.

Hozzátette: lassan eljön az ideje annak is, hogy újragondoljuk azokat a katonai fejlesztési elveket, amelyeket a 90-es évek közepén megfogalmaztak.

Kósa Lajos szerint az nem lehet kérdés, hogy a magyar hadseregnek képesnek kell lennie az ország védelmére, hiszen Magyarország határainál polgárháborús állapotok uralkodnak – utalt az ukrán helyzetre a politikus, kiemelve, hogy az ország védelmi képességeit újra kell gondolni. Úgy vélte, Hende Csaba honvédelmi miniszteren keresztül azt az átalakítást és azt a honvédelmi politikát folytatja a kormány, amelyet elkezdett.

A rendőrségről Kósa Lajos azt mondta, a közbiztonság területén elért eredmények Pintér Sándor belügyminisztert igazolják, ugyanakkor – mint mondta – az emberek biztonságérzetének javítása szempontjából sok még a tennivaló. Kósa Lajos szerint nagyságrendekkel tudna javítani a közbiztonságon az, ha a közterület-felügyelet, a polgárőrség vagy a mezőőri szolgálat jobban kooperálna a rendőrséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik