Belföld

Nem fizették ki az amerikai követség felújítóját

15 millió forint járt volna az elvégzett munkáért, de ennek a harmadát még mindig nem kapta meg.

A fővállalkozó a közte és a nagykövetség közt folyó szabályozási vitára fogja a késlekedést – derül ki a Blikk cikkéből.

Tisztességgel elvégzett munkáért korrekt módon fizessenek – ezt szeretné a lapnak nyilatkozó Unzeitig János. Az üzletember az amerikai nagykövetség épületén dolgozott. A szerződés szerint majd 15 millió forintért vállalták a követség belső, dizájn-üvegburkolati munkáját, amit időre teljesítettek is. Az első számlát még nagyrészt kifizették, de csaknem ötmillió forinttal még mindig tartoznak – mondta az üzletember.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Teljesítés­igazolási Szakértői Szervéhez fordult az ügyben, akik azért nem tudtak segíteni, mert amerikai felségterületen dolgozott. A tartozó cégnél azt mondták a lapnak, a konkrét ügyben még nem adtak végszámlát a nagykövetségnek, ezért késlekedhet a teljes kifizetés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik