Belföld

Pálinkafőzés és bográcsozás a temetkezési intézetnél

Kirúgták annak a pesterzsébeti temetőnek a felügyelőjét, ahol pálinkát főztek és bográcsoztak.

Ahogy arról a Vs.hu alapján mi is beszámoltunk, több kegyeletsértő rendezvényt is tartottak a pesterzsébeti temetőben. Például a halottbeszállító járdánál bográcsoztak, ezt követően az egyik közösségi helyiségben zenés partival folytatódott az este. Volt, aki a Budapesti Temetkezési Intézet egyenruháját sem vette le az ünneplés idejére.

A napokban a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. rendkívüli felmondással küldte el egyik területi vezetőjét, akinek felügyelete alá tartozott négy temető, köztük a pesterzsébeti is – tudta meg szintén a Vs.hu.

A portál úgy tudja, a temető korábbi intendánsát, akit egy másik temető élére helyeztek, szintén kirúgták. Belső vizsgálatot is elrendeltek a Budapesti Temetkezési Intézetnél. Kidreült, hogy az exintendánstól származott az a 200 liter cefre, amelyből a pesterzsébeti temetőben főztek pálinkát. A párlatot egy sírásó főzte le a temető „E” épületében a volt intendáns felkérésére. A sírásó saját készülékét hozta be a temetőbe, és helyezte üzembe a kazánház szolgálati helyiségében.

A pálinkafőzés miatt a sírásónak családjával együtt a temetőben használt szolgálati lakásból is ki kell költöznie. A Vs.hu szerint munkaügyi perre készül, mert úgy érzi, jogtalanul bocsátották el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik