Belföld

Ennyibe kerül a legolcsóbb temetés

Egy lovasberényi családnak úgy is 100 ezer forintba került a nagymama búcsúztatása, hogy mindent, amit tudtak, maguk oldottak meg.

A Blikk által bemutatott eset szerint az idős asszony még életében azt kérte, a faluba temessék, hogy a család látogathassa és hamvasszák, mert az olcsóbb.

A kilenc gyereket nevelő családnak oda kell figyelnie a kiadásokra. Igyekeztek is mindent a legkevesebből kihozni, a kereszthez csak a fát vették, maguk faragták, csiszolták. Ezzel 9 ezer forintot spóroltak. Az urnát is saját kocsival vitték a templomból a temetőbe. A halottaskocsi 38 ezer forint lett volna. Az urnagödröt maguk ásták. ha másra bízták volna, 20 ezer forintba került volna. Így is volt költség bőven, még egy műanyagzsákért is 2540 forintot kértek, és majdnem 2 ezret azért a matricás feliratért: „Erdélyi Józsefné élt 86 évet”  – olvasható a Blikkben. 

 Nemrég írtunk arról, hogy a környezetbarát temetés olcsóbb, de itthon nem engedik a jogszabályok.  

Címkék: temetés

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.