Belföld

Zsidózó tanár kapott kitüntetést 20-án

Takaró Mihály nyíltan vállalja radikális jobboldali nézeteit.

A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetését kapta augusztus 20-án Takaró Mihály irodalomtörténész, tanár. Az index hívta fel a figyelmet, hogy ő vezette például a köztévén a Száműzött magyar irodalom című műsort, amiben kitagadta a magyarok közül a zsidó származású írókat.

Egy volt kollégája a Facebookon vitatta a kitüntetést, mert – állítása szerint Takaró kizárólag jobboldali szerzők oktatását javasolta, a Nyugatot pedig csak egy kis példányszámú zsidó lapocskának nevezte.

Az Index felidézi a kitüntetett irodalomtörténész egyik előadását is, amelyben Horthy Miklósról beszélt.

Takaró Mihály 2007–2008 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karán tanított, jelenleg az Oktatási Hivatal külsős munkatársa és a Trianoni Szemle szerkesztőségének tagja.

Takaró, Tormay és Csáth

Wass Albert, Gyóni Géza és Tormay Cécile méltatlanul mellőzött írók, akiket a rendszerváltás után is igyekeztek elnyomni, ellenben a Csáth Géza-féle középszerűek példaként vannak kiemelve – Takaró Mihály ilyesmiket ír le jegyzeteiben. Az nem zavarja, hogy Tormayról az MTA mondta ki: “büszkén vallotta magát antiszemitának és fasisztának, e nézeteit sohasem vonta vissza”. Az általa alapított és vezetett nőszervezet, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége támogatta a numerus clausus bevezetését. “Mindezek alapján nem vitatható, hogy ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében.”

Jó, hát Takarót nem ideológiai, hanem esztétikai szempontok vezérlik, vehetné valaki védelmében a professzort – csak azt nézi, ki milyen jó könyvet ír. Ebben az esetben az nem érthető, miért favorizálja a 20. század elején írásaiban a 19. századot hozó Herczeg Ferencet például a modern Csáth Géza ellenében, miért támadja a Nyugatot, amit már a saját korában is a konzervatívok támadtak, és az 100 éve volt. (Adynak így írt barátja és mecénása Hatvany Lajos: “Mindannyian, kik rólad írtak, constatálták azt, hogy magyarabb vagy magyargyűlöletedben, mint akármilyen március tizenötödiki versvezércikkíró”) 

Itt érik be a jobboldali dacos, sértett, átideologizált kultúrfelfogás gyümölcse – a kormány szépen kitünteti a tehetségtelenséget és vaskalaposságot eszményként példaként állító professzort. A vaskalaposság jobban teljesít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik