Belföld

Kothencznél elszakadt a cérna

Gyengítheti a szegedi csapatot a most függetlenként induló Juhász Gyula.

A hírt, hogy Juhász Gyula függetlenként indul, hetek óta tudta mindenki, aki a Városháza környékén járt mostanában, vagy sajtómunkásként robotol a helyi politikáról tudósítva. Nyilván tudta Kothencz János fideszes polgármesterjelölt is, és az sem lehet meglepő, hogy Juhász az ajánlásgyűjtés előtt néhány nappal jelentette be indulását, mert ez így logikus – irja a bestofszeged.

A meglepő a korábbi döntés volt Kothencz részéről, hogy veszélybe sodorta a tápéi képviselői helyet, hiszen Juhászt a baloldal is “kirobbanthatatlan” képviselőnek gondolta, így az ő leváltása akár a közgyűlési többség sorsát is eldöntheti. Juhásznak egy súlyos, nyilvános konfliktusa volt pártjával, a Tápéra telepítendő gyermekotthon ügyében, és feltehetőleg ez vezetett a párttámogatás megvonásához is. Talán nem is a Fidesz polgármesterjelöltjét kell az ügy mögött keresnünk, hanem mentorát, Kiss-Rigó László püspököt, aki hírek szerint igen megorrolt a gyermekotthon Tápéra telepítése előtt az az ellen tiltakozó Juhászra.

Szintén meglepőnek mondható, hogy állítólag Kothencznél elszakadt a cérna, sorra hívogatta pártbeli képviselőtársait, sőt, újságírókat is, és igen keresetlen stílusban fejtegette, hogy mi a véleménye Juhászról. A kérdés ezek után a Best of Szeged számára nem az, hogy ki lesz Tápé képviselője, mert ott legalább annyit tudunk, hogy nem Kohári Nándor, a Fidesz hivatalos jelöltje. Az a meccs az MSZP-DK-Együtt jelöltje, Szécsényiné Karai Rózsa és Juhász között fog eldőlni.

A kérdés az, hogy mit mond ez a történet Kothencz Jánosról, milyen polgármester lehetne? Foglaljuk össze amit tudunk: volt egy régi konfliktus egy bejáratott helyi képviselővel, akiről azt lehet tudni, pont a konfliktus kapcsán, hogy ha nincs menekülőútja, akkor beleáll a dolgokba. Kothencz döntését valószínűleg mentora, a püspök erősen befolyásolta. És úgy tűnik, hogy még egy előre látható esemény kapcsán is gyorsan felkapja a vizet.

Vagyis, csekély emberismeret találkozott csekély önállósággal és még csekélyebb megfontoltsággal. Ez így elég rossz kombináció egy polgármesterjelölt esetén. – olvasható a bestofszeged.blog.com-on

Ajánlott videó

Olvasói sztorik