Belföld

Kis Andrea a polgármesterjelölt, kiderült, a DK-nak volt baja Havránekkel

Nagy Ernő az MSZP vásárhelyi és Mucsi Tamás a DK választókerületi elnöke mutatta be a hármas összefogás őszi jelöltjeit.

Nem presztízsből és nem kényszerből és nem rosszabbnál-rosszabb, hanem jobbnál jobb jelölteket állítottak az őszi választásokra, mondta Lázár János szavait idézve és arra reagálva Nagy Ernő pénteken Vásárhelyen a Kossuth téren.

Arra törekedtek, hogy elkötelezett, pártszempontokat háttérbe szorító jelölteteket találjanak, akik a városnak tesznek esküt – jelentette ki. Mucsi Tamás a DK területi vezetője elmondta, hosszas egyeztetés után egy hiteles baloldali összefogás alakult az MSZP, a DK és az Együtt Korszakváltók részvételével. Ebbe nem  fértek bele a szélsőségek, sem a személyes ambíciók.

Ezen szövetség több régi-motoros mszp-s nevet, és sok új, ambiciózus fiatalt takar, köztük párton kívülieket is, és egy DK tagot (Bencze Tamás). A polgármesterjelölt nem túl nagy meglepetésre, Kis Andrea, aki jelenleg is listás képviselő a vásárhelyi testületben.

Kis Andrea 2010-ben a polgármesterségért vívott küzdelemben a negyedik helyen végzett Lázár János, Molnár Lászlóné és Havránek Ferenc mögött, 8,27 százalékkal.  2012-ben az időközi választáson már második lett Almási István mögött 22,72 százalékkal, megelőzve Kovács Sándor jobbikos és Nagy László független jelöltet.

A régi vásárhelyi mszp-sek közül Bacsa, Szeli, Nagy Ernő és Kis Andrea édesapja, Kis Ernő vállalta a megmérettetést, a többiek fiatalok. A kompenzációs listát Kis Andrea vezeti, második Nagy Ernő, majd Szeli Ferenc, és Bence Tamás következik. A további sorrendnek értelme csak akkor van, ha az előttük állók közül valaki győz a körzetében, valószínűleg ezért nem is sorolta tovább a listát Nagy Ernő.

Újságírói kérdésre, miszerint miért nem működnek együtt a Havránek féle Európai Baloldallal, Mucsi Tamás válaszolt. Elmondta, Havránek Ferenc személyével neki voltak elsősorban problémái. Nézőpontjával helyenként egyet is tudna érteni, de megnyilvánulásaival nem tud azonosulni. Példaként egy olyan mondatot idézett, amikor Havránek azt mondta neki, “fogja be csak a száját mert a tojáshéj még ott van a seggén.” Ezt Mucsi visszautasította, mondván fiatal kora ellenére a DK kerületi elnöke, és igenis lehet demokrata. Az sem túl szimpatikus számukra, hogy egyszer Zöld Baloldal, egyszer Munkáspárt 2006, másszor pedig Európai Baloldal néven nevezik magukat.

Nagy Ernő elmondta, igaz hogy a baloldalon 3 közösség is indul – Havránekék mellett Thürmer Munkáspártja is bejelentkezett – és jogos a szétmorzsolódástól való félelem. Mucsi Tamás hozzátette, az ő csapatuk eltökélt és hiteles, és majd a választók eldöntik melyik baloldali blokk kerül fölénybe.

A két pártvezető előzetes jóslásokba nem kívánt bocsátkozni, de bíznak a minél jobb eredményben.  

A pártszövetség jelöltjei a választókerületek sorrendjében: Bacsa Pál, Szeri Ferenc, Bencze Tamás, Kovácsné Horváth Zsuzsa, Kis Andrea, Nagy Ernő, Kis Ernő, Göbölyös-Bozsák Tamás, Papp Attila és Balogh Csaba

Emlékeztetőül kattintson:

Havránek Ferenc ezt mondta a helyi MSZP-ről és a DK-ról.

Lázár így kritizálta az akkor még jelöltet nem mutató ellenzéket

A Jobbik meg csak jelölteket mutatott, nem törödött a baloldallal

Ajánlott videó

Olvasói sztorik