Belföld

Méltó zárás operettel, Muzsikással, tűzijátékkal

Hat napos program ért véget szerdán éjszaka Vásárhelyen. Kevés okunk lehet a panaszra, annyira jó volt minden.

Délután szürke felhők kerítették be Hódmezővásárhelyt, mindenki aggódva tekintett az égre. Az OMSZ citromsárga jelzéssel kisebb vihart is jósolt. Szerencsére fél órás szemerkélő eső jött csak és ez még a Muzsikás együttes borszínpadi fellépését sem nagyon zavarta meg.

A zenekar mint többször is elmondták, nagyon szeretik a várost, a koncert után pedig még nagyobb helyet foglal el Hódmezővásárhely a szívükben. Esőben is ezren vették körül a színpadot, sőt a bátrabbak a Kankalinosokkal táncba is kezdtek a BFMK előtt. A színtiszta népzene és a végtelenül kedves zenészek elvarázsolták a közönséget, akik még két ráadás dalt, vele együtt pedig egy körtáncot is kikönyörögtek. Nagyjából minden a hat nap alatt fellépő zenekarra elmondható, vétek lett volna őket nem elhívni, a Muzsikásra pedig ez fokozottan igaz.

Az operett gála idén jelenléte Vásárhely főterén idén tizedik jubileumát ünnepelte, ehhez mérten idén rendhagyó is lett. Ezúttal is Keró rendezésében, de  most egyetlen művet, az operett műfaj legvidámabb darabját, az egész estés Marica grófnőt hozták a fővárosi művészek Vásárhelyre. És hát igen jó volt ez is.

Volt aki eső ellenére már délután elfoglalta helyét, de akinek nem jutott hely az is feltalálta magát. Ősszel a darvak nem vonulnak olyan rendben, mint most a padok a színpad környékére. A szervezők és a biztonságiak jó érzékkel ezt nem is akadályozták. Így a fél borfesztivál padregimentje, sőt a Kossuth tér padjai is elvándoroltak vagy a kivetítő, vagy a színpad elé, hogy a három órás monstre előadást rajtuk élvezze a közönség.

Idén végre ismét volt tűzijátékunk. A meteorológia éjjelre ismét vihar jelzett, így a 22 órás kezdési időpontot nem megvárva kissé hamarabb el is kezdték. Erről nincs mit mondani, szép volt és hangos. Idén is mintha láttunk volna néhány pirotechnikai újdonságot és csak azt sajnáljuk, hogy abból a nagyon lassan lefelé piheként szállingózó zöld csodából csak egyet lőttek fel.

Summa summárum egy nagyon sikeres, élettel és élményekkel teli hat napon vagyunk túl, amiről még sokat fogunk beszélni és fogjuk értékelni – majd még mi is visszatekintünk, mivel nem írunk ki magunkból mindent.

Már kaptunk pár remek videót, képet, vagy képgalériát, de továbbra is kíváncsiak vagyunk, Önök hogyan látták e hat napot. videójuk, élményüket, fotójukat kérjük küldjék a vasarhely24@gmail.com-ra és mi közzétesszük az örökkévalóságnak.

Még több fotó a Vásárhely24 facebook oldalán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik