Belföld

Viharok tehetik tönkre az ünnepet

A várható heves zivatarok, illetve a felhőszakadás veszélye miatt tizennégy megyére és a fővárosra adott ki elsőfokú figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára.

Az MTI-hez szerda hajnalban eljuttatott veszélyjelzés szerint a felhőszakadás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint a fővárosban van érvényben elsőfokú figyelmeztetés. Ezeken a területeken egy-egy intenzív zápor, zivatar során rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre a várható heves zivatarok miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Így ezeken a területeken olyan heves zivatarok lehetnek, amelyeket kárt okozó szél, illetve jégeső kísérhet.

Az előrejelzés szerint az Alföldön és a Dél-Dunántúlon süthet ki akár hosszabb időre is a nap, másutt általában felhős időre lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 30 Celsius-fok között alakul, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet.

Mint a figyelmeztetésben kiemelték: szerda délelőtt az északnyugati megyékben van esély néhány – nem heves – zivatar kialakulására.

Délután és este a főváros tágabb környezetében, az Északi-középhegység vidékén és az Észak-Alföldi régióban valószínű elszórtan zivatar. Ezekhez kísérőjelenségként leginkább felhőszakadás társulhat, de egy-egy helyen – elsősorban a Tiszántúl északi harmadán – átmenetileg viharos (70-80 kilométer/óránál meghaladó) szél és jégeső is előfordulhat.

Késő este, éjjel délnyugaton jelenhetnek meg a zivatarok, ezek közül egy-egy hevesebb is lehet.

Az előrejelzések bizonytalansága meglehetősen nagy az ünnepi rendezvények lebonyolítása szempontjából. A számítások szerint a leírt időjárási események inkább helyi jellegűek lehetnek, “rendszerbe fejlődött, nagy területet (egész megyéket, országrészeket) érintő viharok” nem valószínűek – írták a figyelmeztetésben, hozzátéve: “egy-egy adott helyen a fenti események bekövetkezésének valószínűsége alacsony, kizárni az említett területeken és időpontokban mégsem lehet őket”.

Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalát felügyelő helyettes államtitkár keddi sajtótájékoztatóján közölte, a szervezők biztonsági szempontból is minden eshetőségre felkészültek, a biztosítási tervek kész vannak. Szükség esetén a tűzijátékot bármikor leállíthatják, és az idén – a korábbi évek gyakorlatával ellentétben – a rakpartokon nem kapcsolják le a közvilágítást.

Varga László, az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelző osztályának vezetője elmondta: a meteorológiai szolgálat is részt vesz a rendezvény biztosításáért felelős operatív törzsben, s idén az egyik uszályra – amelyről a tűzijátékot lövik fel – egy mobil szélmérő állomást is telepíttek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik