Belföld

Kunhalmi: mindenről megegyezett a három ellenzéki párt

Míg korábban három kerületben még nem volt helyi szintű megállapodás, most már ezek végére is sikerült pontot tenni - mondta a szocialisták budapesti elnökségi ülését követően a párt fővárosi elnöke.

Kunhalmi Ágnes szerint jelenleg a végleges megállapodástervezetet szövegezik, és azt hamarosan a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM is aláírja. A közeljövőben közösen fogják budapesti szinten aláírni a megállapodást, akkor mutatják be főpolgármester-jelöltjüket, Falus Ferencet is.

Kunhalmi Ágnes a sajtótájékoztató végén nem akart válaszolni az újságírók kérdéseire, mondván, hogy ezt majd a megállapodás aláírásakor teszik meg. Azzal kapcsolatban, hogy három kerületben – a III-ban, a XIII-ban és a XIV-ben – a korábbi hírek szerint még szerdán sem volt helyi szintű megegyezés annyit mondott: részletkérdésekben is lezárták a kerületi megállapodásokat, mindhárom fél “nagy kompromisszumkészségről és bölcsességről” tett tanúbizonyságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik