Belföld

Több mint 4 millióért építették a 600 ezres csatornát Litéren

A Veszprém megyei településen 4,3 millióért építették meg a 600 ezres csatornát egy cégnek. A jelentősen túlárazott beruházásból ügyészségi vizsgálat lett – írja a Blikk.

A litéri önkormányzat képviselő-testülete ugyanis Szedlák Attila polgármester indítványára úgy döntött, hogy a falu pénzéből bevezeti a csatornát a Time Safe Manufacture Kft. telephelyére. A munkára meghívásos pályázatot írtak ki, amelyet 4,35 millió forintért az N2G Montage Kft. nyert el az év elején. A két cég között családi átfedések vannak, és mindkettőnek ugyanaz az ügyvezetője. Ráadásul az építési cég nem is maga végezte el a munkát, a feladatot mindössze 600 ezer forintért továbbpasszolta. Így érthető is, hogy az alvállalkozó nagyon ideges lett, amikor megtudta, hogy mennyit kaszált munka nélkül a pályázat nyertese – tudta meg a Blikk.

Bár a rendőrség elutasította a feljelentést, az ügyészség azonban felülbírálta a határozatot, és hűtlen kezelés gyanújával elrendelte a nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feljelentést Soós Gábor helyi lakos tette, aki a Blikknek elmondta, hogy egy ismerőse végezte el a csatornázást. 201 méter hosszan kellett egy 63 mm-es műanyag csövet lefektetnie két akna és egy szivattyú beiktatásával, hogy bekösse a cég telephelyét a hálózatba, amely munkáért 600 ezer forintot ajánlottak anyagdíjjal együtt.

A polgármester szerint nem egy cégnek építettek ki infrastruktúrát, hanem egy gerinccsatornát, amelyre a jövőben mások is rácsatlakozhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik