Belföld

Baloldali együttműködés: lázadás az MSZP-ben

Ma hozza meg a döntést a Magyar Szocialista Párt küldöttértekezlete arról, hogy a szocialisták is elfogadják-e a Demokratikus Koalícióval és az Együtt–PM-mel kötött közös megállapodást a fővárosi önkormányzati választási együttműködésről.

A Magyar Nemzet azt írja, bár valószínűleg rábólintanak a megállapodásra, továbbra is vannak olyan kerületi MSZP-sek, akik kitartanak annak elutasítása mellett, és leszögezték: nem hajtják végre az egyezséget.

A renitens kerületek közül főképp a Steiner Pál által vezetett belvárosi és a Tóth Csaba-féle zuglói szervezetről lehet hallani. A belvárosban az egyezség értelmében az Együtt–PM-es Juhász Péter indulna, ám Steiner ezt nem akarja elfogadni – írja a lap.

Horváth Csaba bedobta a törölközőt

Csütörtök este az MSZP budapesti frakcióvezetője a Facebookon jelentette be, hogy feladja a küzdelmet a főpolgármester-jelöltségért, és támogatja Falus Ferenc közös jelöltet.

Azt írta: bár ő a teljes együttműködést tartotta volna a legjobb megoldásnak, de kevés az idő, így kompromisszumot kell kötni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik