Belföld

Egyre nehezebb a kollégiumoknak

A diákszállók lakói feleannyi pénzből megússzák, mint az albérletben élők – írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában. Ezért népszerűek a kollégiumok, de egyre kevésbé tudnak kijönni a költségvetésükből.

A diákok által befizetett kollégiumi díjak és az állami normatíva mértéke évek óta változatlan. A BME 1064 férőhelyes Schönherz kollégiumát 2007-ben felújították, minden szobához külön zuhanyzó és vécé tartozik, de így is csak a legalacsonyabb, 9300 forintos díjat szedhetik be a 2×2 ágyas szobaelrendezés miatt. A ppp-konstrukció miatt a fenntartás is drágább, a hiányt a többi kollégium keretéből próbálják pótolni, így karbantartásra és fejlesztésre kevesebb jut. Az ELTE saját maga üzemelteti kollégiumait, a büdzsé negyven százaléka energiaköltségekre megy el.

A bevételeket a legtöbb egyetem a kollégiumok nyári hasznosításával egészíti ki, turistacsoportokat fogadnak, hostelként üzemelnek. A legdrágább kollégiumokat is meg lehet úszni havi húszezer forintból, míg egy albérletet harmincezer alatt nemigen lehet megkapni. Így aztán 30-40 százalékos kollégiumi túljelentkezés jellemző, de férőhelybővítést nem terveznek, mert a hallgatói létszám csökken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik