Belföld

TGM: A Jobbik és a Fidesz is szélsőjobboldali

A filozófust Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde megdöbbentette.

Tamás Gáspár Miklós a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsnak – a hetilap előzetese szerint – azt mondta: próbálta azt hinni, a magyar állam vezetője nyíltan nem hirdethet meg olyan programot, amely az alkotmányos, szabadelvű jogállam megszüntetését jelenti. „Mivel a parlamenti ellenzék többé nem számít, Orbán Viktor a rá jellemző intelligenciával észrevette, hogy a fiatal értelmiség körében – egyelőre csak szubkulturális szintű – mozgolódás folyik, ami új baloldal magva lehet, ezért csírájában kell elfojtani” – mondta.

TGM nem zárta ki, hogy a magyar kormányfőnek lesznek európai követői, de „ma az európai államok többsége mégiscsak valamiféle jogállami, szabadelvű-alkotmányos rendszernek hívja magát hivatalosan. Ezeknek a rendszereknek sok hibájuk is van, de olyan nem történt még, hogy valaki bejelentse, hogy az egésznek kampec, és innentől kezdve illiberális, azaz nem plurális, hanem diktatórikus vagy féldiktatórikus korszak kezdődik”.

A filozófus szerint Magyarországon két szélsőjobboldali párt van, mert nemcsak a Jobbik az, hanem a Fidesz is, és a „két szélsőjobboldali pártot összesen a biztos pártválasztók 70 százaléka támogatja”. TGM szerint nem is kérdés, hogy a Fidesz szélsőjobboldali párt, mert a „sovén-etnicista diktatúrát támogató jobboldali pártokat szélsőjobboldali pártoknak szoktuk nevezni”.

Korábban ugyanakkor a Kúria úgy döntött, hogy a Jobbikot sem lehet szélsőjobboldalinak nevezni, mert ez a jelző negatív hatást kelt. Még 2012 végén kifogásolta a Jobbik, hogy az ATV egy hírműsorában “parlamenti szélsőjobbnak” nevezte a nemzeti pártot, így megsértette a “politikai hírhez hírolvasói véleményfűzésére vonatkozó törvényi tilalmat”. Első fokon a bíróság kimondta, hogy a csatorna nem sértette meg a médiatörvényt, a Jobbik belefér a “szélsőjobboldali” kategóriába, ám a Kúria megváltoztatta az ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik