Belföld

Részleteket árultak el baloldali megállapodásról

A várakozásoknak megfelelően Falus Ferenc volt tiszti főorvos lehet a főpolgármester-jelölt, illetve arról is döntés született, hogy mely kerületekben nem indítanak egymással szemben polgármesterjelöltet.

Ismertette az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció a fővárosi önkormányzati választási együttműködésükről szóló megállapodástervezet részleteit, a csomagról a szocialisták pénteken hozzák meg a végső döntést.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón ismertette a megállapodás főbb pontjait, így azt, hogy Falus Ferenc volt tiszti főorvos lehet a főpolgármester-jelölt, illetve hogy mely kerületekben nem indítanak egymással szemben polgármesterjelöltet.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke közölte, kedden a budapesti párttanács lényegében elfogadta a megállapodástervezetet, amelyet a pénteki küldöttértekezlet elé terjeszt végső döntésre.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke azt mondta, Falus Ferencnek van programja, amelyben kulcsszerepe van Budapest világvárosi fejlődésének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik