Belföld

3 napig zsűrizik a 61. Őszi Tárlat munkáit

Az idei vásárhelyi képzőművészeti seregszemlére rekordszámú alkotást neveztek.

Sok szempontból egyedülálló és rekordokat döntögető már most az idei vásárhelyi Őszi Tárlat. A tavalyi jubileumi Őszi Tárlat rekordszámú beadott művét követően az idén is kimagaslóan sok, több mint háromszáz alkotó küldte be munkáját, azzal a céllal, hogy megméretesse magát az országban legrégibb múltra visszatekintő kortárs művészeti seregszemlén.

A művészettörténészekből, valamint a különböző  művészeti ágak képviselőiből álló szakmai grémium tagjai mintegy 750 műből  választják ki azokat a darabokat, melyeket az október első vasárnapján nyíló kiállításon a nagyközönség is megismerhet.

A tizenhárom tagú döntéshozó testület tagjai egyenként szavaznak minden  alkotásról, de az csak másnap dől el, hogy körülbelül mely 230-240 mű szerepelhet az őszi kiállításon. A pénteki napon dönt a zsűri arról, hogy kik kapják a díjakat és munkajutalmakat, mely fiatal alkotó részesül művészeti ösztöndíjban, illetve ki  veheti át a tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár.

Idén egészen pontosan 345 alkotó 794 művel nevezett. 483 festmény, 155 grafika, 143 plasztikai alkotás és 13 egyéb mű megoszlásban. A zsűri ezúttal közel napig válogatja bírája a műveket hogy azokból a legjobbak kerüljenek kiállításra. A 13 fő helyett végül 12-en vannak, a tavalyi fődíjas Czene Márta betegség miatt nem tudott eljönni.

Az ország legnívósabb kiállítása idén is október első vasárnapján déli 12 órakor nyílik az Alföld Galériában Vásárhelyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik