Belföld

Milliókat nyert a fideszes képviselő cége saját önkormányzatán

Szépen gyarapodott egy, főleg iroda- és tisztítószerek kereskedelmében érdekelt dombóvári cég a helyi önkormányzat, intézményei és a polgármesteri hivatal beszerzésein. A dolog szépséghibája talán annyi, hogy a társaság ügyvezetője és résztulajdonosa egy helyi fideszes képviselő, a gazdasági bizottság elnöke.

A biko Cégellátó Kft. 2008-ban alakult Dombóváron. Működése első két évéről nincs adatunk, de 2010-től virágzott az üzlet, és ehhez nem is kellett messzire menni. A helyi polgármesteri hivatal összesen 7,4 milliós eszközbeszerzéséből több, mint 4 milliót a biko teljesített abban az évben. 2011-ben is csaknem ekkora összegre, 3,94 millió forintra szerződött a cég és a hivatal, holott az összes beszerzés egymillióval kevesebb volt, mint előző évben. 2012-ben is csak a polgármesteri hivatal 2,76 milliós beszerzéssel bízta meg, amikor a teljes összeg már csak 5,2 millió forint volt. 2013-ban a hivatal ugyan csak 1,45 millió forintért vett irodaszert a biko-tól, de az önkormányzattól is kaptak 1,3 milliós megrendelést.

Az intézmények is hamar megkedvelték a helyi céget. 2010-ben a 10 milliót meghaladó intézményi irodaszer-beszerzésekből még csak 270 ezer forintnyit szállított a biko, 2011-ben már 1,32, 2012-ben 1,79 milliót, úgy, hogy a teljes összeg itt is csökkent minden évben.

2013 akár fekete éve is lehetett volna a cégnek a maga 634 ezer forintos intézményi irodaszer-beszerzéséből. Ekkorra azonban csak tisztítószerből több mint 3 millió forintért szállított a helyi cég a városi önkormányzati intézményeknek. Előző évben is csak a biko szállította a tisztítószereket, ám akkor kevesebb mint 25 ezer forintért. 2013-ra az intézmények nyilván felélték hypo-tartalékaikat.

Nem is volna ezzel baj, hiszen minden önkormányzat büszke, ha helyi vállalkozást támogathat. A képet azonban árnyalja, hogy a biko egyik tulajdonosa és ügyvezetője Tóth Zoltán, a dombóvári önkormányzat fideszes képviselője, egyben a gazdasági bizottság elnöke. Az kiderül az önkormányzati jegyzőkönyvekből: a városatya arra gondosan vigyázott, hogy személyesen ne vegyen részt az ülések azon részén, amelyen a cégét érintő beszerzésekről döntött a fideszes vezetésű bizottság, vagy a szintén jobboldali többségű önkormányzat.

Természetesen szerettük volna megkérdezni magát Tóth Zoltánt is, de a képviselő nem nyilatkozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik