Belföld

Gőgös: konckérdés a demokrácia

Az ilyen totalitárius rendszerek belülről robbannak fel. A most még a Fidesz táboron belüliek sem fogják szeretni a pártot, ha nem jut nekik a koncból - mondta a Népszavának az MSZP elnökhelyettese.

Az MSZP elnökhelyettese a Népszavának azt mondta: komolyan kell venni Orbán Viktor tusványosi beszédét, hiszen a kormányfő abban mondta ki, hogy „semmilyen körülmények között sem kívánja a hatalmat átadni. Erről szólt a 2014-es országgyűlési választások előtt a szabályok átszabása a Fidesz érdekei szerint”, és ez történik most az önkormányzati választások előtt. „A Fidesz vezérkara rájött, Budapestet nehezen tudná megtartani, hát az utolsó pillanatban a fővárosra külön szabályokat barkácsolt. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos döntése óta pedig már semmi jelentősége sincs annak, hogy Magyarországon van-e Alkotmánybíróság, vagy sem.”

A szocialista politikus szerint „az orbáni elképzelések nagyon veszélyesek”, mert a legtöbb embert „nem a demokráciában tapasztalható, hanem a hó végi deficit érdekli”. Nagyon nehéz lesz megóvni a demokráciát, ha a kormányfő új rendszere középtávon gazdaságilag előnyös lesz a kisembernek. „Ha nem így lesz, akkor viszont nem zárható ki egy társadalmi robbanás sem. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, az ilyen totalitárius rendszerek belülről szoktak felrobbanni. Lesznek olyan rétegek, amelyek a Fidesz táboron belül vannak ma még, de ha már nem jut nekik a koncból, nem fogják szeretni a pártot.”

A párt elnökhelyettese szerint a szocialisták nem adhatják meg magukat. Tenniük kell az ellen, hogy ismét jöjjenek a fekete autók, hiszen formálódik a diktatúra, amit demokratikus eszközökkel nehéz megbuktatni. Az önkormányzati választások bojkottját Gőgös Zoltán nem támogatja, szerinte a baloldalnak jócskán van tartaléka az elbizonytalanodott választók között. Ha az MSZP néppárt akar lenni, mozdulnia kell, főleg a falvak felé. A párt vezetőinek pedig „a szegény, elnyomott emberek szószólójává kell válnia. Sokkal inkább, mint eddig”.

Az egykori agrárállamtitkár az interjúban ostobaságnak nevezi, hogy a szocialisták a zöldbárókat védik, de „a földtörvénnyel, a területalapú támogatások átalakításával éppen azokat az agrárvállalkozásokat teszi tönkre a kormány”, amelyek versenyképesek, nem mellesleg sok településen a legjelentősebb munkáltatók. A kis- és családi gazdaságok esélye a szövetkezés lenne, de még mindig szitokszó a szövetkezés, pedig végleg lemaradunk még a régióban is, ha ellehetetlenítik az integrátor társaságokat.

Most olyan emberek irányítják az agrárpolitikát, akik íróasztalnál hoznak döntéseket. „Az pedig már a tusnádfürdői Orbán beszéd előképe, hogy a gazdákat gyakran megfenyegetik, ha például a területalapú kifizetések miatt akadékoskodnak, ne adj’ isten igazuk van, más területen betartanak nekik” – teszi hozzá Gőgös Zoltán, aki szerint a földművelésügyi miniszter súlytalan. „Fazekas legföljebb abba szólhat bele, hogy a Kossuth téren két, vagy három sor nefelejcset ültessenek. Már a trafik és föld mutyi is vonzó volt a tűzhöz közel ülőknek, de az igazi nagy falat ez a támogatási biznisz. Akinek szava lesz a pályázatok kiírásában, az óriási pénzeket kaszálhat.”

További részletek a pénteki Népszavában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik